A Csillagom Alapítvány bemutatása

A fogyatékkal élő emberek általában ellátatlan, kedvezőtlen helyzetben vannak hazánkban, így az ő és családjaik számára is rengeteget tud jelenteni minden segítség, amit kaphatnak. Egy ilyen segítő szervezet a Csillagom Alapítvány, amely 2015-ös megalakulása óta azt tűzte ki céljának, hogy a budapesti és környéki családokat felkutassa, és próbáljon nekik segítséget nyújtani a mindennapi, gondtalan élethez.

A fogyatékosság alatt olyan hosszan tartó, fizikai, értelmi, pszichoszociális vagy érzékszervi károsodást értünk, amely korlátozhatja egy személy másokkal egyenértékű társadalmi szerepvállalását. A fogyatékosság egy változó fogalom, könnyen előfordulhat, hogy olyan is fogyatékossá válhat, aki ma még nem az. Ennek megfelelően szinte bárkinek szüksége lehet segítségre, amit a Csillagom Alapítvány próbál nyújtani.

Az Alapítvány aktuális feladatai között a fogyatékos személyeknek történő nappali ellátás szervezése, a támogatott lakhatás szolgáltatás biztosítása, valamint az anonim szociális segítés szerepel. Ezeket a célokat a adománygyűjtéssel, majd pedig az adományok névtelenül történő szétosztásával próbálják elérni.